«

»

ápr 11

9. rész: Borostyánkövek

SAM_1559Freya csak szaladt és szaladt előre. Bőrét ágak karcolták, lábát kavicsok sebesítették. Sebei véreztek, de Freya nem érezte őket. Lelke fájdalma nagyobb volt minden testi kínnál, és ő csak szaladt és szaladt tovább.

Nemsokára egy magas hegy lábához ért. Freya felkapaszkodott a hegy gerincére, olyan messzire amilyen messzire csak tudott. Haja zilált volt, ruhája rongyos. Mellkasát bánat szorította és kín feszítette egész testét. Üvölteni szeretett volna, de nem jött ki hang a torkán. Térdre rogyott és szemét az égre emelte.  Kérdőn fürkészte a kéklő eget és az élet igazságait.

Feltámadt az északi szél, hideg levegőt hozott magával. Freyának mégis melege volt. Mellkasa izzott, érzelmei vad táncok jártak benne. Gyomra kavargott, szíve zakatolt. Belekapaszkodott egy sziklába, tartani próbálta magát; tartani próbálta a testét, tartani próbálta a lelkét. De szűk volt bent a hely és összeszorult mellkasából robajló vulkánként törtek elő érzelmei. Freya zokogni kezdett. Aranyszínű könnyei záporesőként hulltak alá. Útközben megszilárdultak és mire a hegy lábához értek mézszínű kis kövecskékké, borostyánkövekké váltak.

Az erős szél abbamaradt és lágy langyos fuvallat vette át a helyét. A felhő mögül előbújt a nap és egy kismadár szállt le egy közeli sziklára. Piros csőrében zöld ágat tartott. Egy kicsit megpihent, majd kitárta szárnyait és tovább folytatta  vándorútját.

Freya a kismadár után nézett, szárnyalását messzire követte tekintetévél.

A madár repülése kizökkentette Freyát. Fájdalma enyhült, lelke lassan megnyugodott. Mélyet sóhajtott és a nap felé fordította könnyes szemeit. Hagyta, hogy a nap sugaraival átmelegítse a testét, átmelegítse egész lelkét. Hagyta, hogy a nap sugarai cirógassák arcát és felszárítsák könnyeit.borostyánkőcseppek

Csak most vette észre, hogy milyen szakadt a ruhája és, hogy teste sebektől vérzik.

„Ideje hazamenni.” – gondolta és elindult a hegyről lefelé. A hegy lábánál már várták az őzikék.

„Óh, milyen jó is hozzábújni puha, meleg szőrű kisbarátaihoz. Milyen jó eső érzés megsimogatni egy kis őzike testét és ölben fogni egy bársonyos kis nyuszit”. Freya hálás volt a természetnek és hálás volt az életnek.

Körülnézett.

Körös-körül, ahová csak a szeme ellátott, tele volt a fű borostyánkövekkel, fájdalma megkövült emlékeivel. Gondosan összeszedte és a fény felé tartotta a borostyánköveket. A nap meleg sugarával átitatta, melegséggel és szeretettel töltötte fel az egykori könnycseppeket.

Freya végignézett az apró köveken. Gyönyörűek voltak. Mézsárga színűk melegséget sugárzott és fényesen csillogtak a tűző napon.

A tündérlány elmosolyodott. „De hiszen ezek csodaszépek!” – gondolta magában. Fájdalma elmosódott, szíve szeretettel telítődött.

Még egyszer rájuk nézett és puha kendőbe csomagolta őket. Az állatok kíséretében, Freya elindult a Tündérpalota felé.

Madarak zengő éneke kísérte végig lépteit.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Az alábbi HTML kódok használhatóak: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>