«

»

Már 30

7. rész: A fény felé

A fény felé

Amint leért a sötét pincébe, a Tündérherceg szólongatni kezdte Freyát.

A Tündérlány felismerte a herceg édes hangját, szíve repdesni kezdett. Végre valaki érte jött és nem is akárki. Már azt hitte, hogy itt fog a pincében megöregedni, de ez most már nem lesz így. Arca felragyogott, lelke mosolygott és belső mosolya arcán is megjelent. Válaszolt a herceg hívó szavára.

A pince sötét volt, még árnyakat sem lehetett látni benne. Szólongatták egymást és megindultak egymás felé, arra, ahonnan hangjukat hallották. Lassan közelebb és közelebb kerültek egymáshoz. Még mindig nagyon sötét volt ott lent, szemük sem tudott alkalmazkodni a sűrű sötéthez. Semmit nem láttak, csak érzéseikre hagyatkozhattak.

Egyszer csak Freya a Tündérhercegnek ütközött. Erős karját megérintette és közelebb hajolt hozzá. A herceg bőrén érezte a tündérlány forró leheletét, arcának selymessége vállához ért.

“Csakhogy megvagy!” – hebegte a herceg és mélyen elpirult. Megtehette. A sötétség leple alatt nem látta senki sem. A pince levegője sűrű és nehéz volt. Freya levegő után kapkodott. A herceg magához vonta és szorosabban fogta Freya kezét. Tetőtől talpig bizsergető jó érzés járta át a Tündérlány testét.

A távolból, a pince földpadlóján, kis talpak cuppogása hallatszott. A kisnyuszik felbátorodtak és a herceg után jöttek. Most egymás után ugrándoztak, puha kis talpacskájuk hangja visszhangzott az egész pincében. Vidámak voltak,  már nem kellett félniük semmitől. Sem a vadásztól, sem a sötétségtől.

Freya a Tündérherceg kezébe csúsztatta kezét. Finom kis kecses keze elveszett a herceg hatalmas tenyerében. Meleg és szikrázó volt az érintése. A herceg szédülni kezdett. Ott volt a lehetőség, hogy még egyszer utoljára megcsókolja Freyát. Az ő Freyáját. A drága gyémántját. Esze tiltakozott, szíve kalapált.

– “Gyere Freya, kivezetlek a FÉNYRE!” – mondta a Tündérherceg és szaladni kezdtek. A Tündérherceg elöl, utána Freya. Még mindig fogták egymás kezét.

A pincébe kevés fény kezdett beszűrődni és ők csak szaladtak a fény felé. Mögöttük a kisnyuszik ugráltak. Jó kedvükben kacarásztak. Freya és a Tündérherceg pedig suhantak a beszűrődő fény felé. A pince tekervényeiben el-elveszítették egymást az elöl futó tündérek és a mögöttük trappoló nyuszikák. Sötétség, kacagás…sötétség, kacagás. A tündérek csak suhantak-suhantak a pince ösvényein. Sötétség, kacagás….sötétség, kacagás….FÉNY!

Erős fény szűrődött be a pince belsejébe. Freya és a Tündérherceg becsukták szemüket. A kisnyuszik a nyomukban voltak. A pince titkos bejáratát, a domb tetején, őzek vették körbe. Már várták Tündérhercegnőjüket.

A herceg megvárta, amíg a szeme hozzászokik a fényhez, majd kimászott a titkos kijárton és Freyát maga után húzta. Virágok illatát hozta a szél feléjük. Csakhogy végre kint voltak! Boldogak voltak. A nap meleg sugara átkarolta őket és a szél félrelibbentette Freya lila fátylát.

 A pincében töltött három sötét nap után, Freya ismét meglátta napfényt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Az alábbi HTML kódok használhatóak: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>