feb 03

Gyémántborostyán Tündérmesék©

GyémántBorostyán Tündérmesék KépTündérmesék a kiteljesedésről; Tündérország hercegnőjének, a csodaszép Freya-nak szerelméről; arról, hogy hogyan lett Freya a szomszédos Tündérkirályság hercegének “drága gyémántja”; feltörő, elsöprő erővel bíró érzelmekről; csalódásokról; arról hogy hogyan lettek a romboló erejű érzelmekből fénylő borostyánkövecskék; emlékbuborékokról; beavatásokról; hogy hogyan lehet kijutni az erdő sűrűjében lévő földalatti sötét pincéből egy herceg segítségével és meglátni végre a napot; elfogadásról; elengedésről és végül a megérkezésről. Freya tündérhercegnő önmagára találásáról és kiteljesedéséről.

Varázslatos történet a szerelemről, amely a mese és a valóság határát súrolja. Kalandozás Tündérföldön tündérálmok között. Tündérmese, amely bárki szívében megíródhatott volna.

 

A Gyémántborostyán Tündérmesék© felnőtt olvasók számára íródtak. Spirituális elemeket tartalmaznak.

 

ápr 20

12. rész: Emlékbuborékok

EmlékbuborékokEmlékeink olyanok, mint a buborékok. Néha előjönnek; szépek, színesek, majd tovatűnnek, elillannak, szertefoszlanak… és sokáig nem jönnek, de hosszú-hosszú idő után ismét előbukkannak és ez így megy váltakozva időről-időre. Melegek, fényesek, gyönyörűek és főleg különlegesek.

Ahány emlék, annyi féle buborék. Van, amelyik nagyobb és van, amelyik kisebb. Van, amelyik jobban csillog és van, amelyik kevésbé. Vannak színesebbek és vannak fakóbbak is köztük. Vannak, amelyek tovább maradnak és vannak hamar elillanósak.

És ha kiszabadulnak egy-egy emlékláda mélyéről, lehetetlen megállítani őket. Csak szállnak és keringnek fenn a magasban, elszabadult emlékként saját útjukat járva.

~

A nagy barna szemű kislány átható tekintettel nézte nagymamáját. Már nem volt olyan kicsi, úgy tizenkét éves körüli lehetett. Csillogó szemekkel hallgatta estéről estére Freya tündérhercegnő történetét.

– “És hol a sárkány? – kérdezte nagyanyját – A sárkány, akivel megküzd a Tündérherceg, levágja mind a hét fejét és majd elveszi a Tündérhercegnőt feleségül és boldogan élnek, amíg meg nem halnak?”

– „Semmi sincs kívül, ami nincs meg belül” – mondta nagyanyja mosolyogva.  “Jól gondolod kislányom: a boldogság megtalálása a sárkány legyőzésével kezdődik, de a sárkány bennünk van. Ezt kell leküzdeni.”

“- Nagymama! – folytatta tovább a kíváncsi kislány – Freya tündérhercegnő tényleg létezett?”

“- Létezett kislányom! Az én nagymamámnak az ő nagymamája mesélte, hogy fiatal lány korában álmaiban egy tulipántündér virágos réteken hordozta  és ő gyógyította be összetört szerelmes szívét.”

“- Miért nagymama? A te nagymamád nagymamájának is volt egy tündérhercege?”

“- Volt bizony, kislányom. Volt egy fiú, akit nagyon szeretett.”

“- Mennyire szerette őt? Úgy mint a Hold a Napot?”

“- Úgy bizony!”

“- És nagymama! Miért szerette a te nagymamád nagymamája oly nagyon azt a fiút?”

“- A válasz erre roppant egyszerű.”

“- Mondd már nagymama! Miért?”

“- Kislányom, azért …..”

“- Miért?”

“- Azért, mert…. “

“- Nagymama! Mondd már!”

“-Azért kislányom, mert…

“A fiú is hitt a Tündérmesékben.”

tündérfiú

ápr 15

11. rész: A kiteljesedés

kiteljesedett nőElérkezett Freya megkoronázásának a napja.

Tündérország ünneplőbe öltözött. A fák virágba borultak, a madarak hangosabban énekeltek és a Nap is fényesebben ontotta sugarait a rétre.

A Tündérhegy fölött lévő sűrű köd szertefoszlott. A hegy csúcsa büszkén karcolta a kéklő hegyet, sziklái visszatükrözték a nap sugarait.

A kék égbolton, a Nap fénylő korongja mellett, feltűnt a Hold is. Ő is ott akart lenni az ünnepségen és most ezüstösen csillogott a büszke Nap mellett. Hold és Nap szent találkozása volt ez.

A tündérpalotát őzek vették körbe, előttük sorakoztak a kis nyuszik, mögöttük pedig hosszú sorokban a tündérek foglaltak helyet. Lassan megzendültek a harangok és Freya megjelent a palota előtt. Kecses alakját aranyhímzéssel díszített koránázási ruha fedte, barna haja lágy hullámokban omlott vállaira. Homlokát gyémánt és borostyánkövekből készült ékszer díszítette. A Holdat és a Napot formázta, az éjszaka és a nappal jelképét, a teljesség földi megjelenítését.

Tündérország meghajolt Freya előtt.

Anyja közelebb lépett hozzá. Koronáját levette fejéről és lánya fejére helyezte, majd ő is meghajolt Freya előtt.

– „Éljen a királynő!”- harsogta Tündérország apraja nagyja és zengett az egész erdő.

Freya Tündérország lakói felé fordult. Magasba emelte karját, majd szívére tette kezét és mélyen meghajolt népe előtt.

” – Kedveseim! – kezdte el beszédét Freya. – Köszönöm Nektek bizalmatokat és azt, hogy méltónak tartotok Tündérország kormányzására. Köszönöm anyámnak, hogy átadta trónját, és hogy bízik bennem: bízik álmaimban és velem együtt bízik a jobb tündérvilág eljövetelében. A szeretet nevében fogom Tündérországot vezetni és a béke nevében fogok zászlót bontani. Legnagyobb álmaimat valóra váltom, népemre áldásként boldogságot szórok. Öröm és vigasság legyen az országban. Mosoly ragyogjon minden tündér arcán. Kezdődjék hát a tánc!”

Három álló nap és három álló éjjel tartott a mulatság. Folyt a bor a kannákból, koptak a tündércipellők és vidám kacagástól volt hangos az erdő.

Amíg a tündérek mulatoztak, Freya engedett lelke hívó szavának. Varázsköpönyegébe bújt éjszakánként és emberi szem számára láthatatlanná változott. Széttárta finom kis szárnyait és könnyed röptékkel elindult Tündérhegyen túlra; oda, ahol csak emberek laknak és tündérek még soha nem jártak.

A falvakat, városokat járta. Kereste az égve hagyott lámpásokat, a nyitott ablakokat, fiatal lányok és asszonyok sóhaját, záporkönnyeiknek halk kopogását, és arra folytatta tovább útját.

Beröppent a nyitott ablakokon. Finom kezeivel bebalzsamozta az asszonyok, lányok összetört szívét és körbeölelte őket szeretetével. És ha már megnyugodtak és álomba szenderültek, álmukban meglátogatta és gyönyörű helyekre vezette őket. Virágos rétekre, zöld pázsitokra mentek és megmutatta nekik, hogy másképp is lehet.

Minden ember szívében van egy hely, egy mélyen elrejtett kis zúg, ahol önmagára lelhet és igazán boldog lehet. Ezt mutatta meg Freya álmaikban nekik.

Reggelre az asszonyszemek csillogtak, ajkaikon mosoly honolt és Freya repdesett.

Leheletfinom szárnyai színesedni kezdtek. Napról napra színesebbé váltak és nemsokára a szivárvány összes színében pompáztak. Freya most érezte igazán boldognak magát.

A Nap ragyogott, a Hold mosolygott.

Fényükkel köszöntötték Freya kiteljesedését és összefonódtak egy pillanatra.

ápr 14

10. rész: Az elengedés

Freya elengedésAmint hazaért, Freya bejelentkezett a Tündérkirálynőhöz.

Anyja a bársonyszobában fogadta őt. Ezzel is jelezte, hogy Freya fontos számára és ő biztos háttere lányának. Freya elpanaszolta szíve bánatát és kérte anyját, hogy bölcsességével terelje és mutasson irányt neki.

Hosszasan mesélte történetét. A mese végéhez érve, anyja odalépett hozzá és gyöngéden átkarolta lányát, majd szorosan magához ölelte. Mellkasuk összeért, szívük egy ütemre dobbant. Anya és lánya egy burokban voltak, puha védelmező szeretetburokban.

Kis idő multán a Tündérkirálynő hátrébb lépett. Megfogta lánya kezét és mélyen a szemébe nézett. Könnycsepp gördült ki Freya szeméből. Anyja finom kezeivel gyöngéden letörölte és végigsimította lánya csodaszép arcát.

– „Freya! Holnapután megkoronáznak. Királynő leszel! Már most királynő vagy!…

– „Óh, kislányom!… – folytatta gyöngéden az anyja – „Egy királynő nem kergeti a szerelemet. Hagyd, hogy a szerelem rád találjon! Élj tiszta szívvel szabadon és éld meg a szerelmet belülről. A szerelem benned van. Figyeld meg. Semmi sincs kívül, ami nincs meg belül.”

.~.

Ezen az éjszakán Freya különös álmot látott. Ismét a sötét földalatti pincében volt és a Tündérherceg kézen fogva vezette őt. Hosszasan mentek egy sötét felfelé ívelő spirálon. Amint egyre magasabbra értek, egyre világosabb lett odabent. Egyszercsak vakító fény áradt be, és  fényével elárasztotta Freyát és az őt vezető Tündérherceget. Kiértek a fényre és a herceg átölte Freyát. Ölelésében benne volt az egész világ. Lágy csókot lehelt a tündérlány homlokára, majd sassá változott. Sokáig keringett a tündérhegy fölött, majd elnyelte az erdő fölött lévő sűrű köd.

Freya riadtan kelt ki az ágyából. Haja nedves volt, szíve zakatolt. Az álom minden apró részletére tisztán emlékezett. Az ablakhoz ment és felnézett a Holdra. A fényes labda épp akkor izzott fel a fekete égen. Freya magára kapta köpenyét, zsebébe tette a borostyánköveket és kiment a tó vizéhez, hogy megfejtse álma üzenetét.

Amint a tóhoz ért, szívét elöntötte egy ismerős édes érzés. Az érzés, amikor a Tündérherceg karjaiban feküdt és egymást szorosan átölelték. „Óh! Bárcsak örökké tartott volna az a csodás pillanat!”

Freya a tó vizébe nézett. Könnyei gyémántként hulltak alá. Minden egyes gyémántcseppel édesebb lett a tó vize és könnyebb a tündérlány lelke.

„Semmi sincs kívül, ami nincs meg belül” – suttogta Freya.

Belenézett ismét a tó vizébe. Szemei fényesen ragyogtak, mint egykor anyjának, amikor először tartotta karjaiban Freyát, a várva várt tündérgyermekét. A csillogó barna szempár történeteket mesélt.  Történeteket régmúlt korokból, történeteket boldogságról, történeteket szerelemről és teljességről. Történeteket Freyáról és az ő Tündérhercegéről. Történeteket kiteljesedésről.

A Tündérherceget elveszítette, az érzést azonban soha. Ez vele volt mindig. Ezer meg ezer életen keresztül ott élt benne és tudta, hogy vele is marad az idők végezetéig.

Maga elé idézte a herceg édes arcát, szemeinek ragyogását. Freya mélyen a herceg szemébe, majd innen a tó vizébe nézett. Ugyanaz a szempár, ugyanaz a ragyogás. És ekkor Freya meglátta a tó vizében saját arcát, saját szemeinek ragyogását. Hosszasan nézte a két csillogó szembogarát. “Annyira ismerős…. Mintha ez is az övé lenne”. És akkor ott a Telihold fényében, Freya meglátta a herceg szemében saját magát. Freya meglátta saját lelkét egy másik tündér lelkében; meglátta saját magát a herceg szívében.

„Semmi sincs kívül, ami nincs meg belül” – suttogta Freya szüntelen és csak bámulta saját szemeit a tónak tükrében.

A Telihold csak hízott az égbolton, és amikor a legkövérebben világította meg a varázslatos tisztást, Freya elővette köpenyéből a borostyánkövecskéket és a patak vizébe szórta őket. „Hadd menjenek! Utazzanak a patakkal jó messzire!”

Freya felnézett a Holdra. A Hold fényével beragyogta a tisztást és a tündérhercegnő lelkét. Lehetővé tette az elengedést.

Ezen az éjszakán Freya elindult önmaga felé, beteljesíteni feladatát.

ápr 11

9. rész: Borostyánkövek

SAM_1559Freya csak szaladt és szaladt előre. Bőrét ágak karcolták, lábát kavicsok sebesítették. Sebei véreztek, de Freya nem érezte őket. Lelke fájdalma nagyobb volt minden testi kínnál, és ő csak szaladt és szaladt tovább.

Nemsokára egy magas hegy lábához ért. Freya felkapaszkodott a hegy gerincére, olyan messzire amilyen messzire csak tudott. Haja zilált volt, ruhája rongyos. Mellkasát bánat szorította és kín feszítette egész testét. Üvölteni szeretett volna, de nem jött ki hang a torkán. Térdre rogyott és szemét az égre emelte.  Kérdőn fürkészte a kéklő eget és az élet igazságait.

Feltámadt az északi szél, hideg levegőt hozott magával. Freyának mégis melege volt. Mellkasa izzott, érzelmei vad táncok jártak benne. Gyomra kavargott, szíve zakatolt. Belekapaszkodott egy sziklába, tartani próbálta magát; tartani próbálta a testét, tartani próbálta a lelkét. De szűk volt bent a hely és összeszorult mellkasából robajló vulkánként törtek elő érzelmei. Freya zokogni kezdett. Aranyszínű könnyei záporesőként hulltak alá. Útközben megszilárdultak és mire a hegy lábához értek mézszínű kis kövecskékké, borostyánkövekké váltak.

Az erős szél abbamaradt és lágy langyos fuvallat vette át a helyét. A felhő mögül előbújt a nap és egy kismadár szállt le egy közeli sziklára. Piros csőrében zöld ágat tartott. Egy kicsit megpihent, majd kitárta szárnyait és tovább folytatta  vándorútját.

Freya a kismadár után nézett, szárnyalását messzire követte tekintetévél.

A madár repülése kizökkentette Freyát. Fájdalma enyhült, lelke lassan megnyugodott. Mélyet sóhajtott és a nap felé fordította könnyes szemeit. Hagyta, hogy a nap sugaraival átmelegítse a testét, átmelegítse egész lelkét. Hagyta, hogy a nap sugarai cirógassák arcát és felszárítsák könnyeit.borostyánkőcseppek

Csak most vette észre, hogy milyen szakadt a ruhája és, hogy teste sebektől vérzik.

„Ideje hazamenni.” – gondolta és elindult a hegyről lefelé. A hegy lábánál már várták az őzikék.

„Óh, milyen jó is hozzábújni puha, meleg szőrű kisbarátaihoz. Milyen jó eső érzés megsimogatni egy kis őzike testét és ölben fogni egy bársonyos kis nyuszit”. Freya hálás volt a természetnek és hálás volt az életnek.

Körülnézett.

Körös-körül, ahová csak a szeme ellátott, tele volt a fű borostyánkövekkel, fájdalma megkövült emlékeivel. Gondosan összeszedte és a fény felé tartotta a borostyánköveket. A nap meleg sugarával átitatta, melegséggel és szeretettel töltötte fel az egykori könnycseppeket.

Freya végignézett az apró köveken. Gyönyörűek voltak. Mézsárga színűk melegséget sugárzott és fényesen csillogtak a tűző napon.

A tündérlány elmosolyodott. „De hiszen ezek csodaszépek!” – gondolta magában. Fájdalma elmosódott, szíve szeretettel telítődött.

Még egyszer rájuk nézett és puha kendőbe csomagolta őket. Az állatok kíséretében, Freya elindult a Tündérpalota felé.

Madarak zengő éneke kísérte végig lépteit.

ápr 08

8. rész: A tüskék

erdo_szines– Hát visszajöttél!? – fordult Freya a Tündérherceg felé. Szeme csillogott és egész lénye örömtől sugárzott.

A herceg két kezébe fogta Freya törékeny kezeit, szívére húzta őket és mélyen a tündérlány szemeibe nézett. Fürkészve nézte a lány szemeit. Fel szerette volna fedezni bennük az ősi titkokat, a mélységeket és a magasságokat.

„Hogyan mondja el Freya-nak?” Tudta, hogy megsebzi a lányt. Tudta, hogy amint kimondja, máris leejti és összetöri a drága gyémántját. „Pedig még oly szívesen tartaná tenyerén!” „De nem vigyázott rá. Három évvel ezelőtt sem vigyázott rá. Nem tudott vigyázni rá. Nem hagyták, hogy vigyázzon rá. Most már nem vigyázhat rá.” „Hogyan is mondja el?! Hogyan is mondhatná el?!”

– Freya!.. – a Tündérherceg lesütötte szemét és szemöldöke alol a tündérlányra nézett. Látszólag ideges volt. Elengedte Freya kezét és megdörzsölte szemöldökének bal szegletét. Összeszedte bátorságát és nagy levegőt vett.

– Freya!… – kezdett újból bele. Freya kérdőn nézett a hercegre, nem értette, hogy mi történik. Miért változott meg oly hirtelen a herceg viselkedése? Értetlenül állt a herceg előtt és csak bámult rá nagy szemeivel.

– Freya!… A herceg ismét megfogta a tündérlány kezeit. – Freya! Három nap múlva megnősülök. – bökte ki végül a Tündérherceg. – Három évvel ezelőtt nem mentem többé el a tisztásra hozzád, mert apám közölte, hogy más sorsot szánt nekem. Már születésemkor eldőlt a sorsom és a végzetem. Atyám a keleti Tündérkirályság hercegnőjét szánta nőmül és országunk megerősítéséül. Tisztelem atyámat és mély tisztelettel eleget teszek kívánságának. Nem panaszkodhatom. A keleti Tündérhercegnő erényeiben  hozzád hasonló, mégis más. Mássága vonzó és idővel megszerethető….”szomorú tündér

Freya már nem hallotta a herceg utolsó szavait. Forgott vele az egész világ. A fájdalom súlyos kőként zuhant rá. Kitépte magát a herceg kezeiből és csak rohant-rohant előre. Lila fátyla lecsúszott válláról és leesett a fűbe. Nem vette észre. Nem érzékelt semmit maga körül, csak az éles fájdalmat érezte. Lelkét ezer tőr döfte át, szíve ezer sebből vérzett, és csak rohant és rohant az erdőn át. Ő sem tudta merre, csak el jó messzire, el a fájdalmai elöl.

~

 A Tündérherceg Freya leesett fátylához lépett. Felemelte a földről és szívéhez szorította.

– Bocsáss meg nekem Freya! – mondta magában és egy könnycseppet morzsolt el szeme sarkában. A fátylat gondosan összehajtogatta és ló hátán lévő tarisznyájába rakta. Freya már csak egy Szép Emlék maradt számára.

A Tündérherceg felpattant lovára és az erdő ösvényén nagy porfelhőt hagyva maga után, sietve elvágtatott .

Az erdőben csend honolt. Az őzek és nyulak szomorúan bámultak maguk elé. A madarak is elhallgattak, de még a méhek sem zümmögtek. Egy felhő takarta el a napot és hirtelen szokatlanul sötét lett. Sötét lett és csend.

Gyászolt az egész erdő.

Már 30

7. rész: A fény felé

A fény felé

Amint leért a sötét pincébe, a Tündérherceg szólongatni kezdte Freyát.

A Tündérlány felismerte a herceg édes hangját, szíve repdesni kezdett. Végre valaki érte jött és nem is akárki. Már azt hitte, hogy itt fog a pincében megöregedni, de ez most már nem lesz így. Arca felragyogott, lelke mosolygott és belső mosolya arcán is megjelent. Válaszolt a herceg hívó szavára.

A pince sötét volt, még árnyakat sem lehetett látni benne. Szólongatták egymást és megindultak egymás felé, arra, ahonnan hangjukat hallották. Lassan közelebb és közelebb kerültek egymáshoz. Még mindig nagyon sötét volt ott lent, szemük sem tudott alkalmazkodni a sűrű sötéthez. Semmit nem láttak, csak érzéseikre hagyatkozhattak.

Egyszer csak Freya a Tündérhercegnek ütközött. Erős karját megérintette és közelebb hajolt hozzá. A herceg bőrén érezte a tündérlány forró leheletét, arcának selymessége vállához ért.

“Csakhogy megvagy!” – hebegte a herceg és mélyen elpirult. Megtehette. A sötétség leple alatt nem látta senki sem. A pince levegője sűrű és nehéz volt. Freya levegő után kapkodott. A herceg magához vonta és szorosabban fogta Freya kezét. Tetőtől talpig bizsergető jó érzés járta át a Tündérlány testét.

A távolból, a pince földpadlóján, kis talpak cuppogása hallatszott. A kisnyuszik felbátorodtak és a herceg után jöttek. Most egymás után ugrándoztak, puha kis talpacskájuk hangja visszhangzott az egész pincében. Vidámak voltak,  már nem kellett félniük semmitől. Sem a vadásztól, sem a sötétségtől.

Freya a Tündérherceg kezébe csúsztatta kezét. Finom kis kecses keze elveszett a herceg hatalmas tenyerében. Meleg és szikrázó volt az érintése. A herceg szédülni kezdett. Ott volt a lehetőség, hogy még egyszer utoljára megcsókolja Freyát. Az ő Freyáját. A drága gyémántját. Esze tiltakozott, szíve kalapált.

– “Gyere Freya, kivezetlek a FÉNYRE!” – mondta a Tündérherceg és szaladni kezdtek. A Tündérherceg elöl, utána Freya. Még mindig fogták egymás kezét.

A pincébe kevés fény kezdett beszűrődni és ők csak szaladtak a fény felé. Mögöttük a kisnyuszik ugráltak. Jó kedvükben kacarásztak. Freya és a Tündérherceg pedig suhantak a beszűrődő fény felé. A pince tekervényeiben el-elveszítették egymást az elöl futó tündérek és a mögöttük trappoló nyuszikák. Sötétség, kacagás…sötétség, kacagás. A tündérek csak suhantak-suhantak a pince ösvényein. Sötétség, kacagás….sötétség, kacagás….FÉNY!

Erős fény szűrődött be a pince belsejébe. Freya és a Tündérherceg becsukták szemüket. A kisnyuszik a nyomukban voltak. A pince titkos bejáratát, a domb tetején, őzek vették körbe. Már várták Tündérhercegnőjüket.

A herceg megvárta, amíg a szeme hozzászokik a fényhez, majd kimászott a titkos kijárton és Freyát maga után húzta. Virágok illatát hozta a szél feléjük. Csakhogy végre kint voltak! Boldogak voltak. A nap meleg sugara átkarolta őket és a szél félrelibbentette Freya lila fátylát.

 A pincében töltött három sötét nap után, Freya ismét meglátta napfényt.

Már 25

6. rész: Ködborította homály

köd borította homály

Három szerelmes év után történt egyszer, hogy a herceg nem jelent meg a tisztáson. Nem jött másnap sem és harmad nap sem, de még három év múlva sem.

Freya magányosan járta az erdőt és mezőt. Szíve csendesen bezárkózott. Magányában a nyuszik és az őzek voltak segítői, nehéz perceiben legfőbb támaszai. Mutatták az utat Freya számára. Kérték, hogy nézzen fölfelé az égre, mert ahol a vízesés kéksége és az égbolt kékje összeér, ott van a jövő. A szivárványt is csak ott láthatja meg és csak ott fönt ragyog fényesen a nap is. A madarak is ott fönt szállnak, Freya lelke is csak ott fönt lehet szabad.

Teltek múltak az évek és Freya szívébe lassan visszatért az élet, lelke azonban nem ragyogott oly fényesen, mint régen. Bár a herceg hiánya idővel megfakult, Freya szíve mégis utána szomjazott.

De a tündérlány tette a dolgát és mindazt, amit a Tündérkirályság megkövetelt tőle. Hogy méltó utódja lehessen anyjának, beleásta magát a tudományokba. Fejlesztette tudását és diplomáciai érzékét. Az udvar bölcseitől tudást szerzett, az erdőben élő állatoktól tapasztalást. Ők mutatták számára a helyes irányt, hogy hogyan kell élni és boldognak lenni. Hogyan kell nevetni és játékosnak lenni. Megtanították, hogyan értékelje a természet ajándékait: a friss levegőt, a kristálytiszta vizet, az ízletes erdei bogyókat és a nap melegét. Megértették vele, hogy legyen hálás az életéért és az édes érzésért, a szerelemért.

Hosszú évek teltek el. Freya emlékeire köd telepedett. Ködbe burkolta emlékeit, ködbe csomagolta érzéseit.

Most már szabadon élte az életét.

Közeledett az új évkör kezdete és megkoronázásának ünnepe.

Freya már mosolygott és királynői teendőire összpontosított. Lázason dolgozott az új terveken, azon, hogy uralkodása alatt milyen változásokat hoz majd a tündérek életébe. Újítani akart és jobbá tenni mindent. Bár anyja, a Tündérkirálynő igazságosan kormányozta országát, néhány fontos dolgot Freyára hagyott. Így Freya éjt-nappallá téve sürgött-forgott és céljai teljesen lefoglalták mindennapjait. Sokszor fáradtnak érezte magát és ilyenkor az erdő sűrűjében barangolva töltötte fel energiáját. Kisbarátai elmaradhatatlanok voltak. Kísérték Freya lépteit mindenhová.

Egyszer, egy ilyen barangolás alkalmával Freya lába alatt megmozdult az avar, és zsupsz, Freya eltűnt a föld alatt. Nemsokára egy sötét pincében találta magát. Erdei manók rég elhagyott otthona volt régen, most bejáratát befedte az avar. Erre lépett rá Freya és így esett bele a verembe.

 A nyuszik és az őzek riadtan néztek össze, de nem mertek Tündérhercegnőjük után ugrani. Inkább őrködtek a bejáratnál és csak reménykedtek abban, hogy hátha valaki majd egyszer csak arra jár. Bogyókat dobtak le a sötét pincébe, remélve, hogy Freya megtalálja őket és nem esik semmi bántódása.

Harmadnap erős csaholás hallatszott az erdő sűrűjéből. Vadászok jöttek. A kutyák szagot fogtak és ugatva közeledtek, messziről lovak vágtatása hallatszott. A nyuszik nyomban szétszéledtek, az őzek összerezzentek. Most mi tévők legyenek?!  Ha elmennek Freyán nem segítenek, ha maradnak pórul járnak, pecsenye készül belőlük vacsorára. Végül döntöttek: maradnak, őrzik a bejáratot és Freya Tündérhercegnőt.

Az ugatás egyre közelebbről hallatszott. Az őzek összebújtak. Tekintetüket nem merték felemelni és csak annyit hallottak messziről, hogy: „Állj!”, „Megállj!”, „Leállj!”

 A régen látott Tündérherceg termett előttük és felismerte az őzeket. Sok-sok évvel ezelőtt ők vezették haza az erdő sűrűjéből és ők mutatták meg az utat is a tisztáshoz, ahol Freya várta őt .

Lepattant lováról és közelebb lépett az állatokhoz. Ekkor vette észre a mögöttük tátongó szakadékot. Az őzek rászegezték tekintetüket, majd a verem bejáratára néztek. A herceg közelebb lépett a szakadékhoz. Ismerte ezt a helyet és a sötét bejáratot. Kishercegként itt játszott katonásdit a többi tündérgyerekkel. Úgy ismerte a pincét, mint a tenyerét. Tudta, hogy sötét, ijesztő és tekervényes, de van még egy másik kijárata is. A titkos hátsó ajtó, amely a dombra vezetett.

Nem értette mit keresnek itt az őzek és miért nem szaladtak el a kutyái elöl. Tudta, hogy Freya-hoz tartoznak

– „De akkor miért nincs velük a Tündérhercegnő?” – töprengett magában. A herceg rosszat sejtett.

Távoli vékony hang hallatszott ki a szakadékból.

A herceg nem volt rest, tüstént cselekedett. Fogta magát és uccu, leugrott a sötét verembe. Köd előtte, köd utána és a herceg eltűnt a sötét pincében.

 

Már 17

5. rész: Igaz SZERelem

szerelemMásnap délben a herceg eljött a tisztásra, másodnap és harmadnap is ott volt. Kerek három esztendeig egyetlen egy napot sem szalasztott volna el, hogy Freyával találkozhasson a vízesés alatt.

Ilyenkor hosszasan beszélgettek. Az őzek és a nyulak körbeugrándozták őket, élvezték azt a szeretetteljes légkört, ami a két tündér szívéből áradt feléjük.

Mindenféléről beszélgettek: a Holdról, a csillagokról, gyerekkorukról és önmagukról. Belefeledkeztek a róluk szóló mesébe és egymás tekintetébe. Körülöttük megállt az idő. Szívük egyszerre dobbant és a természet velük együtt lüktetett. Mintha egy biztonságos burok vette volna őket körbe, ahol védve voltak minden külső rossztól. A nap, a víz, a levegő és a föld alattuk mind-mind velük együtt lüktetett, a lágy fuvallat pedig követte légzésük ritmusát. Olykor a szellő gyöngéden belekapaszkodott Freya hajába és játékosan összekócolta azt.

A Tündérherceg Freyára nézett. Félresimította a tündérlány fürtjeit, amelyet arcába fújt a kósza szél. Freya lehunyta szemét. A herceg hosszasan gyönyörködött Freya arcában. Elbűvölte a lány. Volt valami ismerős benne. Mintha ezer meg ezer éve ismerné, mintha mindig is az övé lett volna.

A tündérlány mintha értette volna a herceg gondolatát, elmosolyodott. A szeme még mindig csukva volt. Pillái lágyan pihentek pirosló orcáján.

– Te mosolyogsz! – hallotta a herceg meglepett hangját, és még mielőtt válaszolhatott volna, a herceg ajka ajkához tapadt.

Mézédes volt a herceg csókja. Az az ismerős mézédes csók az álmaiból!

Freya jól ismerte ezt a csókot. Álmában már érezte számtalanszor. Puha, meleg paplanként borította be ajkát. A herceg erős karjaival átfonta a tündérlány derekát.

Egy távoli faágon egy kismadár énekelni kezdett és tarka pillangók körtáncot jártak a fejük fellett.

A herceg leszakított egy kisvirágot és utána még egyet, majd még többet is. Koszorút font belőle és Freya fejére helyezte.

– Királynő vagy Freya! Ékes koronád helyett, most díszítsék a tisztás virágai homlokodat, forró ölelésem legyen jogarod és emlékeztessen téged mindig erre.

Freya lelke örömtáncba kezdett, még soha nem volt ennél boldogabb. Életre kelt az édes érzés, amit szívében hordozott. Valósággá vált egy régóta dédelgetett álom. Lelkét  és szívét a Tündérherceg kezébe helyezte. Hagyta, hogy ringassa, óvja és szeresse. Lelke a Tündérherceg lelkében teljesen feloldódott. Egész lénye örömtől ragyogott és a szerelem illatos virága kinyílt szívében.

Gyorsan szaladt az idő. Észre sem vették és a nap leköszönt az égről. Csillagok milliói vették át a helyét és nemsokára megjelent a kövér Hold is az égen. Megvilágította a tisztást és az egymás karjaiban pihenő szerelmeseket.

– Láttalak egyszer kistündér koromban. – törte meg a Tündérherceg a csendet. Apámmal vadásztunk és én megpillantottalak. Anyáddal voltál, a Tündérhercegnővel. Szemed csillogása magával ragadott. Sokáig figyeltelek akkor messziről és sokszor visszatértem arra a helyre, ahol először megláttalak. De egyszer aztán apám megtiltotta, hogy egyedül barangoljak, így többé nem láthattalak. Arcodat elfeledtem, de szemed csillogását örökre lelkembe véstem. Azt hittem, hogy soha többé nem foglak már látni téged és lám ennyi év után egyszer csak előttem termett ismét az az ismerősen csillogó szempár. El kellett tévednem, hogy újból rád találjak. Oly sokszor öleltelek forrón álmaimban és lám most itt vagy! Valóság vagy! Az enyém vagy. Megérinthetlek. Karjaimban tarthatlak. Erős karjaimmal megtarthatlak.

A szél megrázta a hársfa ágait. Illatos virágok hulltak a tündérlány hajába. Fejét a Tündérherceg mellére hajtotta.

A Hold fényében, a hársfa alatt a két tiszta szívű tündér lassan álomba szenderült. Milliónyi csillag őrködött felettük és őrizte édes titkukat.

Már 08

4. rész: A beavatás

Freya hosszasan fürdött a kristálytiszta vízesés alatt. A nap erősen tűzött az égbolton, a víz pedig hűs és selymes volt. Pont olyan, amilyennek az anyja mondta.

A Tündérkirálynő és az erdő lakói figyelték Freya minden mozdulatát. Tekintetükkel óvták és messziről bíztatták.

Nemsokára Feya megjelent a parton. Szemei csillogtak, akárcsak napbarnított bőrén a vízesés hűsítő cseppjei.

Anyjára nézett, majd kisbarátaira. Figyelték Freyát és bár nagyon szerették volna tudni, hogy mi történt a vízesésnél, hagyták, hogy most Freya tekintete beszéljen nekik.

–  Anyácskám! – törte meg Freya a hosszú csendet. Mondd! Milyen a szerelem?

– Oh, kislányom a szerelem egy édes érzés, amely a szívünkben lakik és olyan mintha ezernyi röpködő pillangó költözött volna belénk.találkozás

– Anyám! Érzem az édes érzést és a pillangókat! Láttam az arcát és deli alkatát. Fehér paripán nyargalt. Rám nézett és én visszanéztem rá. Elvágtatott messze, de előtte azt súgta nekem: visszajövök érted!

Ettől a perctől kezdve Freya naphosszat a hercegéről álmodozott. Elképzelte magát hatlovas hintóban a herceg mellett ülve, ékes koronával a fején és elképzelte magát a fehér lovon ülve hercege mögött, kibontott hajjal vágtatva, amint a szél meglobogtatja hosszú derékig érő hajzuhatagát.

Éjszakánként a csillagos eget bámulta és kiválasztotta a legfényesebb csillagot. Neki suttogta el álmait.

Az édes érzéssel a szívében barangolt most már erdőn és mezőn, sokszor igencsak távol a tündérpalotától.

Történt egyszer, hogy egy ilyen barangolás közben megmozdult a bokor és hirtelen előtte termett a „hercege”. Először azt hitte, hogy nem lát jól. Megdörzsölte a szemét, de még mielőtt magához tért volna az ifjú lepattant a lováról, mélyen meghajolt Freya előtt, udvariasan bemutatkozott, elmondta, hogy ő a szomszédos Tündérkirályság hercege és hogy vadászni indult egyedül, de sajnos eltévedt.

– A kisbarátaim majd hazakísérnek – hebegte Freya még mindig meghatódva és a körülötte lévő állatseregre mutatott. Ők jól ismerik a járást az egész erdőben.

A herceg Freyára nézett. Csak most vette észre, hogy milyen szép ez a tündérlány. Szemei rabul ejtették, piros orcája megbabonázta.

-Oh, igazán köszönöm. – tért magához a tündérherceg. Igazán kedves tőletek. A kíséretet örömmel elfogadom. Most azonban sietnem kell, várnak rám, de holnap visszajövök. Mondd, hol talállak meg Tündérhercegnő?herceg fehér lovon

– Innen nem messze van a Királyágunk erdeje. Délre kell menni, az őzek vezetni fognak. Az erdő közepén áll egy tisztás, közepén kristálytiszta tó, fölötte vízesés, mellette egy patak.

Holnap, amikor a nap legmagasabban jár majd az égen, ott várok Rád.

– Ott leszek! Ígérem!- kiáltotta a herceg és vágtató lovával már el is tűnt az erdő sűrűjében.

Már 07

3. rész: A kezdetek

tündérek és állatokHamar elteltek az első tündérévek és a kis Freya cseperedni kezdett.

Az erdő és a mező volt az otthona, az erdő állatai a legjobb barátai. Kevés időt töltött a tündérpalotában, mivel a természetben érezte szabadnak magát. Anyja, a Tündérkirálynő nem erőltette semmiben. Bízott kislánya tündérösztöneiben és hagyta, hogy Freya felfedezhesse minden pillanatban a csodát.

Kezdetben a kis Freya csak a kastélyhoz tartozó erdőben barangolt, anyja ilyenkor mindig elkísérte. Bölcs és okos asszony volt a Tündérkirálynő: értett az állatok nyelvén, ismerte a fák és növények titkait.  A barangolások alkalmával hosszasan beszélgetett kislányával, játékosan tanítgatta és igyekezett megmutatni neki mindent apró kis részletet.

A kastély udvarához egy erdő tartozott és az erdő közepén volt egy csodaszép tisztás. A tisztás ahol egykoron a piros tulipánvirág tündökölt, amely világra hozta kelyhéből Freya tündérhercegnőt. A tisztás elvarázsolt hely volt, közepén kristálytiszta tó, mellette egy patak, amelynek vizét a hegyekből alázúduló vízesés táplálta. Azt suttogták tündérföldön, hogy varázshely, amelynek titkát csak a Tündérkirálynő ismeri.

Freya és a Tündérkirálynő gyakran időztek ezen a helyen. Freya itt volt csak igazán szabad. Naphosszat hallgatta a madarak zengő énekét, a vízesés csobogását és a patak csörgedezését. Bámulta a sok színes virágot és a tarka pillangókat, amelyek könnyed tánccal röppentek egyik virágról a másikra. A tisztás fölött az égbolt is mindig csodaszép volt: színe azúrkék és csak ritkán volt felhő rajta, a nap pedig fénylő aranyként ragyogta be az egész vidéket. Ilyenkor az erdő állatai is megjelentek a tisztáson: főként az őzek és a kisnyulak. Ők voltak Freya legjobb barátai, nehéz perceiben pedig segítői.

Egyik nap a Tündérkirálynő így szólt a lányához:vízesés és tündér

– “Freya, drágám, eljött az idő. Felcseperedtél és én úgy döntöttem megmutatom a vízesés titkát neked.”

Freya lélegzete is elállt. Boldog volt és mégis félt egy kicsit. “A varázsvízesés! …. Vajon milyen titkot rejtegethet?” – töprenget magában.

Anyjával gondosan felöltözködtek és elindultak a tisztás felé. Az erdő állatai követték lépteiket.

Lassan a tisztáshoz értek. A körülöttük lévő bimbózó virágok mind virágba borultak, így fejezvén ki tiszteletüket látogatóik előtt.

– “Freya, kislányom – fordult a Tündérhercegnő lánya felé. Nemsokára nagykorú leszel, és akkor elhagyhatod a Tündérkirályság erdejének határait egyedül is és felfedezheted magadnak az egész tündérvilágot. Jegyezd meg jól, hogy én mindig itt leszek neked, bármi történik veled én biztos hátországod vagyok, hozzám bármikor visszatérhetsz. Nézd meg jól ezt a vízesést. Időtlen idők óta szolgálja a királyságunk nő tagjait. Valahányszor egy tündérhercegnő felcseperedik, megfürödhet selymes vizében. Ilyenkor a tó tükrében betekintést nyerhet a jövőjébe, a sorsába és az életében ráváró feladatokra. Eljött hát az idő, hogy te is megismerd jövőd titkait! Menj csak, fürödj meg a vízesés alatt, majd nézz bele a tó vizébe. Amit benne látsz majd, az határozza meg majd életedet.”

 A Tündérkirálynő megcsókolta Freya homlokát és Freya remegő lábakkal, de mégis izgatottan elindult a vízesés felé.vízesés

Régebbi bejegyzések «